Szervezetünkben bőrünkre jelentik a közvetlen külső környezeti hatások a legnagyobb…
Svédországból üzenik: 251 ezer magyar életét menthették volna meg, de az EU nem hagyta
A neves szakértők által közzétett tanulmány szerint az Európai Unióban csaknem hárommillió ember maradhatott volna életben 2000 és 2019 között, ha mások is követik a svédek ártalomcsökkentő stratégiáját. Svédországban az uniós átlaghoz képest negyven százalékkal alacsonyabb a halálozási arány a dohányzással összefüggő betegségekben.
Csaknem hárommillió európai lakos életét menthették volna meg az Európai Unió vezetői 2000 és 2019 között, ha más tagállamok is bevezetik Svédország füstmentes, ártalomcsökkentő stratégiáját a dohányzásban – áll egy nemzetközi szakértők által készített tanulmányban, amelyet a Smoke Free Sweden (SFS) mozgalom varsói eseményén tettek közzé. A dokumentum alapján csak Magyarországon 251 ezren éltek volna tovább, legalábbis akkor, ha az intézkedések hatására itthon is ugyanúgy alakulnak a mutatók, mint a skandináv országban.
Az első, Stockholmban közzétett jelentésről a Világgazdaság is beszámolt, az elemzésben elsősorban arra koncentráltak, hogy a svédek minden fontos mutatóban messze verik az Európai Uniót, a készítők szerint főképp a snüssznek és az ártalomcsökkentést biztosító termékeknek, például a nikotint tartalmazó, de égés nélküli, hevítéses technológiával működő eszközöknek hála.
Svédország hátát nézi az Európai Unió
Érdemes felidézni a svédek elképesztő útját: az 1980-as években még a lakosság 35 százaléka cigarettázott, 2008-ban 15 százalék, míg a legfrissebb adatok már csupán 5,5 százalékot mutatnak, így
egyre közelebb állnak ahhoz, hogy akár már 2023-ban övék legyen a világ első „füstmentes” országa.
A WHO akkor tekint így egy országra, ha a lakosság kevesebb mint 5 százaléka cigarettázik – az Európai Unió elvárása, hogy valamennyi tagja 2040-re füstmentessé váljon, ám az EU-s átlag momentán 23 százalék.
A kutatások alapján a svédeknél az EU-átlaghoz képest csaknem 40 százalékkal alacsonyabb a halálozási arány a dohányzással összefüggő betegségekben, és a rákos megbetegedések, illetve a daganatok okozta halálozás számában is Svédország az utolsó – sajnos Magyarország az első. Az SFS által meghívott neves orvosok és kutatók szerint annak köszönhetők ezek a számok, hogy a svéd kormány kevésbé káros alternatívát kínált azoknak a dohányosoknak, akik a nyilvánvaló egészségügyi kockázat ellenére sem hajlandók leszokni. Eközben azt is hangsúlyozzák, hogy az európai politika hatalmas hibát követ el, amiért nem a tudományos tények alapján hoz döntést bizonyos dohányipari termékek engedélyezéséről vagy betiltásáról.
A nullaszázalékos kockázat elérhetetlen
A snüsszt egyébként hivatalosan azért tiltották be az Európai Unióban, hogy ne jelenhessen meg egy újabb dohánytermék a tagországokban – a svédek a csatlakozáskor kivételt kaptak. Más országban, így Magyarországon tiltott az árusítása, csupán dohánymentes nikotinpárna kapható. Az EU döntésével kapcsolatban egyöntetű volt a többek között Új-Zélandról, Dél-Afrikából, Svédországból vagy épp Görögországból érkező szakértők véleménye: logikátlan és kizárólag politikai indíttatású, semmiféle szakmai érvvel nincs alátámasztva.
A neves görög kardiológus, Konsztantinosz Farszalinosz elmondta, újra és újra meg tud döbbenni azon, hogy
a bizonyíthatóan legkárosabb terméket, a cigarettát Európa minden országában szabadon árusíthatják, miközben a szinte összehasonlíthatatlanul kevésbé káros alternatívát, a snüsszt nem.
„Sehol sem lehet elérni a nullaszázalékos kockázatot. Ha kilépek az ajtón, akkor is van esély, hogy meghalok. De a kockázat minimalizálása igenis lehetséges, rendelkezésre áll a megfelelő technológia, az Európai Unió mégsem tesz semmit” – jelentette ki indulatosan Konsztantinosz Farszalinosz.
A cigaretta a koronavírusnál is halálosabb
A varsói szakmai fórumon felidézték, a koronavírusban eddig kevesebb, mint hétmillióan haltak meg, miközben a cigaretta szövődményeibe évente nyolcmillióan,
mégsem ugyanolyan egységes, határozott és gyors a fellépés, mint a Coviddal szemben.
Delon Human, a jelentés egyik szerzője arra hívta fel a figyelmet, hogy a WHO és az Európai Unió adatai, azaz független szervezetek által közzétett statisztikák alapján készült el az SFS dokumentuma, tehát nem saját felmérések összeollózásáról van szó. A neves szakember úgy véli, ez egy erős üzenet a WHO-nak és az EU vezetőinek, hogy tanulmányozzák Svédország ártalomcsökkentési stratégiáját, majd vezessék be minél több országban.
Kiemelte, nincs idő késlekedni, hiszen mindennap feleslegesen halnak meg a cigaretta káros hatásai miatt azok az emberek, akik nincsenek tisztában az alternatívákkal, vagy nem érhetik el ugyanolyan könnyen, mint a cigarettát.
További cikkeink
A nikotint tartalmazó, de füstmentes dohányipari termékeket egyre nagyobb figyelem…
A dohányzás egyike azon megosztó témáknak, amelyek megnehezíthetik az ismerkedést….